Január 18.-a van. Hétfő. Rém unalmas nap. Egész nap ülünk a csajokkal az irodában, és nézzük egymást. Kínomban megittam már 3 kávét és elszívtam vagy fél doboz cigit. Az agyam is kezd zsugorodni ebben a fene nagy unalomban... ha már hétfőn ilyen nyögvenyelős a helyzet- kérdem én- mi lesz péntekre??
De hogy ki is vagyok én? Illendő lenne bemutatkoznom. 22 éves vagyok, egy rendezvényszervező cégnél dolgozom a Belvárosban. A munkám komolysága vetekszik a miniszterelnökével... hetente egy nap szervezzük a rendezvényt, a maradék négy napban pedig a következő opciók valamelyike lép életbe: mosogatás, gépelés, dán fordítás ( úgy az igazi, ha nem is tudsz dánul), mosogatás, mosogatás, törölgetés, ásványvíz és/vagy pezsgő vásárlás. Ezen kívül a főnökség sziporkázó poénjaihoz való mosolygás is igen megterhelő tud lenni, főleg délután felé.
Öröm az ürömben, hogy a kolleganőimet nagyon megkedveltem. Négy akaratos, mindenre elszánt, hangos, makacs, különböző karakterű csaj 1 irodában- most gondolom mindenki a fejéhez kap- tökéletes harmóniában "élünk együtt".
Vannk örökérvényű iratlan szabályok, amik elkezdődnek az iskolában és talán a sírig kísérnek minket: ha van kit utálni, az mindig közösségösszetrató erővel bír! Milyen jó is volt gimiben szidni a matektanárt, vagy az ofőt, vagy a legidegesítőbb csajt, aki minden helyes pasira lecsapott! Hál' Istennek eddigi tapasztalataim engem igazolnak: az osztálytársaimmal, a barátnőimmel, később a csoporttársaimmal és a kollegáimmal is mindig volt kin köszörülni a nyelvünket. Ez is sajnos a jó öreg magyar virtus szerves része, mint ahogy a folytonos pesszimizmus és aggodalmaskodás is. Ezekből bennem is van bőven- persze nem vagyok rá büszke, de elismerem. Bent egy hónapon keresztül minden nap elmondtam legalább egyszer, hogy engem tuti ki fognak rúgni....
Alapvetően elég pörgős életet élek, ami ennyi idősen kell is. Mióta elkezdtem főállásban dolgozni és a nagyon "divatos" szinglik irigyelt és hőn áhított életét élem, azóta haza csak aludni járok. A két kezemen meg tudom számolni, hányszor ettem otthon december óta. De mindezt nem bánom! Alapvetően évekig hittem, hogy az én feladatom az életben az, hogy egy férfi szerető és gondoskodó társa legyek, de a gép más dobott...Miután beletörődtem abba, hogy már nem várok senkit haza esténként, belecsaptam a lecsóba. Tudom, hogy nagyszerű feleség és anya leszek egy napon, de amíg nincs rám ilyesfajta igény, addig is azon vagyok, hogy minél jobban érezzem magam a bőrömben. Ez kimerül az orrba-szájba barátnőzésben, a vásárlásban, a rengeteg sorozat bámulásban és még sorolhatnám. Mostanában kifejezetten megszerettem egyedül aludni. Illetve nem egészen egyedül: van egy hatalmas plüss majmom, őt bátran ölelgethetem egész éjjel. Viszont az éjszaka csillogó, zenés világa annyira nem vonz. Főiskola első évében kitomoboltam magam jó pár évre előre. Azóta lehiggadtam. Inkább csacsogni szeretek egész éjjel: telefonon, személyesen, msn-en...bármilyen csatornán keresztül. Nem is tudom elképzelni, mihez kezdenék, ha egyik pilanatról a másikra megnémulnék....a környeztem biztos fellélegezne!
