HTML

2010.01.29. 11:00 | mlle maladroite | 1 komment

Péntek. Csípős hideg. Ma sincs főnök, ma sincs munka. Régi utazások képei között nosztalgiáztam, és kicsit a szivem is belesajdult. Ma jön N.Sz. este, hogy elvigye a közös hűtőmágneseink felét leendő, új otthonába. Olyan szép utazások voltak...szerelmesek, mámorosak, önfeledtek. De már nem utazunk együtt.

Különösebben nem zaklatott fel a dolog, egészen ma reggelig. 3 évig szorgosan vásároltuk szigorúan közösen a mágneseket minden egyes városban, ahol megfordultunk, és most eljött az osztozkodás ideje. Nekünk ez a hobbi szerves része volt a kapcsolatunknak, hiszen hittük és éreztük, hogy mindent legyőzünk együtt és kéz a kézben öregszünk meg. Az az egy dolog vígasztal, hogy a legtöbb helyen 2 db-ot vettünk, így mindenkinek marad egy kis emlék, amit kirakhat a frigóra! Ezen kívül más cuccait is vissza kell hogy adjam ma neki. Ma végleg lezárul a mi közös történetünk.

Kérdéses, ezek után mennyire leszek képes más férfiakkal ennyire összefondni és közösködni... Mi még a dvd-ket is "magunknak" címszó alatt vásároltuk. De ezen túl kell jutni, elfelejteni, csak a szépet megőrizni.

A legkedvesebb gimnáziumi tanárom idézett nekem a szakítás után az Elbocsátó szép üzenetből:

"Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak."

Isten véled N.Sz. Élj boldogan!

2010.01.28. 13:14 | mlle maladroite | Szólj hozzá!

Csütörtök van, ami azt jelenti, hogy már csak egy nap és itt a hétvége. Gimis korom óta nem vártam a hétvégéket, hiszen a főiskolai évek alatt úgy összefolytak a hétköznapok és a hétvégék. Igaz, most se okoz gondot, ha hétköznap hajnalban érek haza, de azért mégis ott van a szombat, amikor addig alhatok, amíg jólesik. A hó szakad, minden fehér színben tündököl szerte a városban. Gyermeki rajongással tudok örülni a hónak még ennyi idősen is, pedig a legtöbb ember a környezetemben bosszúsan éli meg ezeket a napokat. Nem tehetek róla, olyan széppé varázsol mindent! Itt ülünk a 25 fokos irodában, és kint potyog a hó. Gyönyörű!

2010.01.27. 12:40 | mlle maladroite | Szólj hozzá!

Pár napja kapuzárási pánikban szenvedek-no persze nem a pasik miatt- a szó legszorosabb értelmében!

Tudni illik, nyáron többször betörtek a házunkba, és a lakóközösségünk nagyobb része olyan spúr, hogy nem ment bele egy rácsos kapu készíttetésébe. Így maradt az olcsóbb megoldás: még egy zár a kapura, amit este 10-től zárni kell. Hál'Istennek idáig nem nagyon zárta senki.

Szombaton fél kettő környékén egy szülinapi buliból hazaérvén, nagy sebességgel ütöttem be a négy jegyű kapukódot, hogy mihamarabb a meleg lakásban tudhassam magam. Ám a kapu nem nyílt ki, mert valaki bezárta kulccsal. Előhalásztam méretes "Mary Poppins táskámból" a kulccsomómat, majd döbbenten tapasztaltam, hogy nem tudom kinyitni a kaput...aztán addig-addig próbálkoztam, mire ki se tudtam húzni a kulcsot a lyukból. A kezem hozzáfagyott a kilincshez, az ujjamon pedig meseszép mintát hagyott a kulcskarika. Mielőtt megfagytam volna az utcán, felhívtam Anyát, aki hála a jó Égnek felébredt az éjszaka közepén és segítségemre sietett. Elég vicces látvány volt, ahogy éjnek évadján áll a kapuban egy pizsamás nő csizmában és szövetkabátban. Felérve konstatáltuk a helyzetet, hogy az én kulcsom a rossz. Gyorsan lecseréltem egy másikra. Így már minden rendben lesz!

Hétfőn este moziban voltam N.Sz.-szel. Fél 11-körül újfent fentakadtam a kapun. Hívtam a szüleimet. Apa jött elém, pizsamában, cipőben és szövetkabátban. Megbeszéltem magammal és velük is, hogy szólni fogok azoknak a szomszédoknak, akik ezt intézik, mert én nem tudom és őszintén szőlva nem is akarom ehhez igazítani a programjaimat.

Tegnap este robogtam haza, hogy tíz előtt mindenképp hazaérjek. Felértem a lakásba, és belémhasított, hogy elfelejtettem cigit venni. Ránéztem az órára, volt még 5 percem tízig. Mire leértem a lifttel a kapu megint be volt kulcsolva, és megint megvívtam a csatámat a zárral, sikertelenül. Olyan ideges lettem! Nekem nem ér ennyit egy doboz cigi- gondoltam magamban- és felkullogtam a lakásba. És mivel igyekszem választékosan írni, nem fér bele egy dúrva káromkodás, ezért csak annnyit tennék hozzá: Va te faire foutre!!!

2010.01.27. 12:22 | mlle maladroite | Szólj hozzá!

Szerda. Süt a nap és olyan hideg van kint, hogy erőteljesen gondolkozom egy bundabugyi készlet beszerzésén. A tegnapi rosszkedvem meglepően hamar elillant. Elmentem egy ismerősömhöz, ahhol közösen néztük a TV-t egész este. Hatan. Közben írt az Ügyvéd egy sms-t, hogy ne haragudjak. Kedvem lett volna visszaírni, hogy mégis, hogy a búbánatos viharban haragudnék én rá? Jó, azért töredelmesen beismerem, jól esett a kis lelkemnek, hogy ezt megírta, és gondolt rám. De jogalapom nincs haragudni. Az más kérdés, hogy a tegnapi dolgok felzaklattak. Bár ma már nem értem miért akadtam fent ezen? Persze nagyon rossz, ha az ember beleéli magát valamibe, bármibe és utána az utolsó pillanatban lemondják.

Sokat gondolkoztam tegnap éjjel elalvás előtt. Ha elköltözik otthonról, akkor már legális szereplője lehetnék az életének. De ( ismét a bonyodalmakat sejtető kis "de" szócska) mivan akkor, ha ő többet akarna? Vagy az én vállamon síratná el a 14 éves házasságát? Ó te jó ég! Ahogy az én legkedvesebb barátnőm mondaná: OMFG ( Oh, my fucking God!). Szóval, mit is kezdjek egy férfivel, aki pityereg? Félreértések elkerülése végett, semmi bajom azzal, ha egy férfi kimutatja az érzéseit, sőt! Ha szerelmes vagyok és fontos az illető, akkor arra az illetőre nem gondolok gyenge jellemként! De az Ügyvédben pont a határozottsága fogott meg, és nem vagyunk olyan viszonyban, hogy én támogassam a felejtés hosszú és annál rögösebb útján. Mindezek mellett őszintén remélem, hogy nekem az ég világon semmi közöm a perpatvarhoz. Belehalnék a bűntudatba, ha miattam hullana darabjaira egy család!

Még januárnak sincs vége, és már olyan kuszán alakulnak a dolgok...mi lesz itt még 2010-ben?

2010.01.26. 15:32 | mlle maladroite | Szólj hozzá!

Kedd. Újfent kis lila ruha. Este buli. Az egyik kolleganőmmel és az Ügyvéddel. Tökjó lesz. Egy kis szemhéjtus, némi pirosító, pár csepp a kedvenc parfümömből és máris úgy érzem enyém a világ.

Reggel hívott az Ügyvéd, hogy hamarosan jön. Egy órakor még nem volt sehol. Ebéd közben megcsörrent a telefonom, láttam a kijelzőn, hogy ő keres. Akkor már biztosan tudtam, hogy valami van, az esti program el fog maradni. Lehet, hogy jósnak kéne mennem, vagy csak nagyon jó a hatodik érzékem, de megérzésem beigazolódott. Történt ugyanis, hogy úgy összeveszett a feleségével, hogy már a szétköltözést fontolgatják. Elég kínos helyzet.

De mivel ez az én életem, kénytelen vagyok most magamra fókuszálni....és csak annyit kérdeznék: miért?Miért? Mégis miért mindig velem szórakoznak odafentről??? Olyan unalmas már. Legszívesebben elsírnám magamat és közben toporzékolnék...mindig is utáltam ezt az érzést, a tehetetlen düh érzését. Bár nem tudom mit is vártam! Most komolyan....egy nős, gyerekes férfinek tetszem...és?

De valahol megérdemlem, mindig mindenbe olyan lelkesen ugrom fejest, hogy tulajdonképpen saját magamat ejtem pofára! Nem is mások ültetnek fel a körhintára, beleülök én magamtól, aztán meg nézek, mint borjú az új kapura. Tartok tőle, ezen a "jó" szokásomon már nem leszek képes változtatni.

És ezzel végleg visszatértem a régi életembe. NSz alatt tényleg éreztem a törődést, a vágyat, a szerelmet és mindent, amit egyéb helyzetekben csak érezni akartam. Előtte csak link alakokkal sodort össze az élet...úgy látszik utána is... de sebaj, este vár egy pohár rozé, néhány szál cigaretta és egy lelki fröccs. Holnap már egész más színben fogom látni a világot!

 

2010.01.21. 15:26 | mlle maladroite | Szólj hozzá!

A főnökünk ma sem tette tiszteletét, így a napom nagy részét a neten való szörfözéssel töltöttem. Van egy pont, ami után már nem esik jól a világot átszövő Internet előtt ülni, de ma új értelmet nyert számomra az egész.

A legjobb barátnőm msn-en küldte a jobbnál jobb linkeket, amiket utána alaposan kitárgyaltunk, és így már nem volt olyan unalmas az egész.

2010.01.20. 11:28 | mlle maladroite | Szólj hozzá!

Betegen ébredtem. Egész éjjel éreztem, hogy ráz a hideg... a torkom is fáj. Utálok beteg lenni. Ilyenkor felszínre tör az elviselhetetlen, hisztérikus énem. Pedig nem szeretem, ha sajnálnak, ugyanis remekül tudom sajnálni én saját magamat! De ehhez a folyamathoz kell a nézőközösség, aki régebben N.Sz. volt, vagy anyukám. Hirtelen átváltok 5 évesre, és minden apró, piszlicsáré dolgon morgok és szenvedek. Szegények ilyenkor a kínok kínját élik át- hála nekem. Azthiszem ezt szokták úgy jellemezni tömören, hogy a szar is keserű. Ha kapok vmi finomságot, akkor az egészen biztos túl sós, túl édes, túl sótlan, túl ez, túl az...de pont nem jó. Ezért is örülök, hogy ma bejöttem dolgozni, mert a műsorszámomat nem merem előadni akárki előtt.

Az asztalom tele van a nátha elleni praktikus dolgok egész sorával...ilyenkor úgy érzem magam, mint egy öregasszony. Csupán az vígasztal, hogy a szőlőzsírom iszonyat modern, majdhogy' bekeni a számat magától.

A nyakamban egy óriási hófehér sál kígyózik ezüst szövéssel. Abszolút 21. századi náthás nő vagyok kérem! A homeopátiás gyógyszert pedig olyan örömmel fogyasztom, mint luxusdrogos a kokaint.

Pár éve sikerült összeszednem egy csudajó influenzát, amit nem feküdtem ki rendesen...Ennek következményeképpen közel egy- másfél hónapig hőemelkedésem volt. Természetesen a hazai egészségügy nem törte kezét- lábát, hogy engem mindenáron meggyógyítson. Szép lassan, először csak egy kis B6 vitmin, amitől az ember pillanatok alatt akkorára hízik, mint egy szép kertesház két kocsibeállóval. Ezt a gyógyszert szedtem talán 2 napig, mikor is reggel 6-kor arra ébredtem, hogy menten éhen halok. Végül hosszas konzultálás után belátta az orvosom is, hogy valami talán mégsem stimmel, és akkor megszánt egy levél antibiotikummal.

Na azóta nem járok orvoshoz, csak a nőgyógyászomhoz. De ő csuda figura! Ha nem lenne, ki kéne találni. Egy ötvenes évei elején járó pasit kell elképzelni, golyó feje felül kicsit tar, és olyan jóságos mosoly ül az arcán, hogy nincs az a nő, aki ne bízna benne feltételek nélkül. Én például kimondottan szeretek elmenni hozzá kontrollra, mert míg én a vizsgálóasztalon fekszem egy szál mosolyban, addig olyan jókat beszélgetünk, hogy eszembe se jut zavarba jönni. Legutóbb, a bikinivonalam nyomát látva jól kibeszéltük a barcelonai utamat, és az ő spanyolországi élményeit.

2010.01.19. 15:13 | mlle maladroite | Szólj hozzá!

Két olyan hobbim van, aminek bármikor képes lennék hódolni: az utazás és a főzés ( majdnem evést írtam helyette, Freud biztos hozzáfűzne valami okosat). Az utazgatás szeretete még az iskolába nyúlik vissza, amikor is az én kedvenc francia tanárom elvitt minket két egymást követő évben a Francia Riviérára, a türkizkék, levendulaillatú Cote d'Azur-re. Gimis koromban is volt szerencsém megfordulni Európa nagyon különleges részein, mint Wales, Párizs vagy épp a Riviéra újra, idősebben.

Azonban az egész ott kezdődött, hogy a legjobb barátnőimmel egyöntetűen azt kértük érettségi ajándékként, hogy finanszírozzanak egy hetes, tengerparti nyaralást. A választásunk pedig az Olaszország északi partján fekvó Riminire esett. Csodálatos hetet töltöttünk el együtt, ráadásul az tette kölünlegessé igazán ezt a nyaralást, hogy azokban a napokban derültek ki a felvételi eredmények... mi pedig egymást túlharsogva telefonáltunk haza boldogan és ugráltunk egymás nyakába az utca kellős közepén.

A nyaralás sikerén felbuzdulva következő évben is együtt mentünk üdülni. A felejthetetlen és mesés Paralia-ra. Természetesen semmi sem ment gördülékenyen, ami miatt akkor kis híján agyvérzést kaptunk, de ma már csak nevetünk rajta. De nekem az a nyár egy sokkal fontosabb dolog miatt lett igazán szép emlék. Az előzőekben már említett Nagy Szerelmet ( továbbiakban N.SZ.) ott ismertem meg. Több ezer kilométert tettünk meg, hogy ráakadjunk a szerelemre. Eleinte szerettem volna itthon titokban tartani, de egy hatalmas csokor rózsával a kezemben szálltam le a buszról a Felvonulási téren, így igazából meg se kellett szólalnom.

De hogy visszakanyarodjunk az utazáshoz, bejártam az elmúlt 3-4 évben fél Európát. Voltunk Prágában, Amszterdamban, Párizsban, Bécsben, Isztambulban, Bulgáriában kétszer, a Francia Riviéra összes városában újra, Barcelonában.

Mindegyik út meseszép volt, és ha visszagondolok rá, kicsit összeszorul a szívem, hiszen bármelyik helyre visszamennék. Mindegyik város más dolgok miatt igazán kedves számomra. Volt olyan út, amit a születésnapomra kaptam, és este 11-kor ott állt a számomra legkedvesebb ember, kezében 1 sütivel, amin 20 szál gyertya égett.

Amszterdamba fiúk- lányok közösen mentünk...Barcelonába a szakítást kiheverni egy olyan barátnőmmel, aki végig "fogta a kezem".

Ezen kívül az utazások során általában születtek hosszabb- rövidebb időre szóló barátságok is, de az adott napok hangulatát mindenképpen döntően befolyásolták. Ráadásul rám minden utazás olyan elementáris erővel hat, hogy előtte és utána nagyon sokáig csak pörgök, mint a búgócsiga. A külföldi barangolások alakítják az ember világról alkotott képét, nyitottabb lesz a világra és a kulturális különbségekre.

A főzésról pedig dióhéjban annyit: I lovin' it!! 17 évesen tört rám a menthetetlen érzés, hogy meg akarok tanulni főzni. Apukám születésnapjára rögtön rókagombás csirkefalatokkal debütáltam (tudom, egy átlagos ember egy egyszerű levessel vagy főzelékkel, ne adj isten rántott hússal kezdené, de én már csak ilyen vagyok). Elsajátítottam a legnehezebb részeket autodidakta módon, majd anyukámtól és a nagymamától ellestem az alapokat. Volt olyan időszak, mikor rendszeres főztem, hiszen igény volt rá, én pedig szeretek főzni azoknak, akiket szeretek. Hiszen nincs is jobb annál, mikor fel-alá rohagászol a konyhában, mint egy bolygó hollandi, és egészen beleszédülsz, mire az utolsó evóeszközt is elhelyezed a tányér mellett, és úgy ülsz le az asztalhoz, hogy csatakos vagy, fáradt, a szemed jójózik, és amire a legkevésbé vágysz, az a kaja, amit egy órája kóstolgatsz, hogy kellőképpen sós vagy éppen csipős-e.

Erról eszembe jut egy vicces történet. 18 éves voltam, érettségi előtt egy hónappal jártunk, mikor is az akkori titkos szerelmem bejelentkezett hozzám ebédre. Természetesen sütöttem- főztem, mint a hülye, tudtam én, hogy ez felhívás keringőre. Az ebéd biztos nagyon jól sikerült, én egy- egy falatot tudtam csak legyűrni idegességemben. És ez bizony megtette a hatását a nap további részében. Ugyanis szereplőnk egyszer csak felpattant, udvariasan elköszönt, azaz nagyon nagyon finoman szólva elhúzott. Én pedig ezen annyira elkeseredtem és megsajnáltam saját magamat, hogy mosogatás közben sikerült meginnom egy üveg Cabernet Sauvignon-t. A hatás nem maradt el, ültem a kanapén törökülésben és majd megszakadtam a röhögéstől. Viszont tisztában voltam azzal is, hogy a szüleim pár óra múlva hazaérnek, és addigra nekem ki kell józanodnom. Megsúgom: nagyjából sikerült.

A legnagyobb elismerést pedig a nagymamámtól kaptam, aki remek szakácsnő volt. Provance-i fószerkeverékből csináltam pesto-t a húsra, amit ő agyon dícsért és még repetázott is belőle. Remélem egy napon belőlem is olyan remek háziasszony lesz, mint amilyen a nagymamám volt!

Egy szó mint száz, a konyhában remekül megállom a helyem, minden beképzeltség nélkül.

2010.01.19. 13:18 | mlle maladroite | Szólj hozzá!

Érdekes, hogy mióta az Ügyvéd megcsókolt folyton olyan újságcikkekbe botlok bele, amik a hűtlenséget firtatják...ez megy már 2 hete: "XY elhagyja családját az asszisztenséért". "Z-nek megromlott a kapcsoalta feleségével és a bájos riporternővel randizgat mostanában." "Kinek mi számít hútlenségnek?"

Az utolsó szalagcím után feltettem magamban a kérdést: valójában mi is számít hűtlenségnek? Szombat este a barátnőimmel boncolgattuk a témát. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy a megcsalás nem feltétlenül a testiségnél kezdődik. Van, hogy valaki lélekben már teljesen máshol jár. Én úgy gondolom ez sokkal nagyobb vétek, mint 1 becsúszott csók. Ott fekszel éjjel a másik mellett, de közben másra gondolsz. Azonban nem az én feladatom ítélkezni mások felett, mindenki maga érzi mennyire vastag a bőr az arcán... Ellenben az Ügyvédre nem úgy gondolok, mint egy házasságtőrő, léhűtő alakra. Ugyanis a megcsalásban is vannak ok- okazti összefüggések és számos miért, és persze a jó öreg közhely: mindig kettőn áll a vásár. Most biztos úgy túnik, hogy én mentegetem az Ügyvédet, de nem fogok magyarázkodni, lehet ez is közrejátszik. Mindenesetre én felmenteném a Tisztelt Bíróság előtt. A bűntudat legapróbb jelét sem fedeztem fel rajta az ominózus este óta. Én sem játszom meg magam mikor bejön az irodába...itt kezdődne a felnőttség?

A barátnőim elég vegyesen fogadták a hírt. Számos kisangyal és kisördög telepedett a jobb és a bal vállamra. Mindenki mondta a magáét és persze közben a kisangyalkáim engem féltettek. Kisördögeim viszont széles vigyorral az arcukon bólogattak. Édesek mind, de a döntés az én kezemben van. Ha... mindig az a fránya "ha" szócska! Sosem szerettem a feltételes módot, mert az nem biztosíték semmire. Ha sok pénzem lenne, ha vékonyabb lennék, ha jobban készültem volna... Tehát visszatérve, ha nem lenne nős, ha nem lennének gyerekei. De vannak, asszony is gyerek is. Rögtön kettő. Én meg, mint a vihar nyáron, feltűnök a színen és ezzel szétrombolok egy családot? Na azt már nem! Ennél több bennem a méltóság és az önérzet is. Meg engem ne úgy emlegessenek,hogy "az a repedtsarkú, aki elcsavarta a férjem fejét"! Jobb szeretem, ha becéznek!

Két verziót tudok elképzelni, mikor képes lennék belemenni egy ilyen bonyolult helyzetbe: 1, csak felesége van az illetőnek (tudom, tudom, önző dög vagyok, és női szolidalitás is van a világon...) 2, csak gyereke(i) van(nak) (az anyuka már más utakon jár). Azonban az 1,-es és 2,-es összemixelve már nagyon komoly és felelősségteljes dolog. Ezt neki is és nekem is szem előtt kell tartani.

2010.01.19. 11:02 | mlle maladroite | Szólj hozzá!

Ma a lila kis ruhámban feszítettem már 3/4 8-kor a tejeskávém mellett. Kedd van. Kezd kiderülni az ég. Változást érzek a levegőben. Hogy minek a változását pontosan, azt még nem tudom! Csak azt érzem, hogy 180 fokos fordulatot vesz körülöttem a világ, vagy inkább én a világ körül? Hiszen lassan véget ér a "gyászév"...egészen pontosan márciusban. És hál'Istennek már nem olyan kínzó a hiánya, mint közel egy éve...

Mindenki megnyugtatására közlöm,nem igazi gyászról van szó, a Nagy Szerelmet kellett elsiratnom...az életem és a lelkem egy részét. Sose fájt úgy semmi, mint azon a napsütéses tavaszi vasárnapon. A felismerés, hogy a Férfi már nem szeret, képes eldobni magától...mindig is hittem, hogy minket a Jóisten is egymásnak teremtett....de ott fent erről nem így vélekedtek- ezért még lesz egy köröm velük, ha feljutok. Így alakult, hogy egyedül vagyok, mostmár 10 hónapja. De valójában nem vágytam senkire. Soha. Vagy Ő, vagy senki. De a forgatókönyvet továbbra sem mi írjuk, így esett, hogy a munkahelyemen felfigyeltem egy 40-es pasira. Sose nyitott felénk, sose jött oda bemutatkozni, de mi az Asszisztenssel titkon áradoztunk a jóképű ügyvéd úrról.

A karácsonyi céges partin viszont észrevettem, hogy felkeltettem az érdeklódését, amit nem is tudtam és nem is mertem hova rakni. Észbontóan dögös az Ügyvéd, csakhogy - mert minden valamire való történetben van egy "de", vagy "csakhogy"- nős, két gyerekkel! A felismerés mázsás súlyként nehezedett rám! Mégis mi a jó nyavalyát gondoltam?

Pár hét múlva elég egyértelműen átvette a kezdeményezést és elindult az oda-vissza jópofi. Utána pedig felgyorsultak az események. Még aznap este elvitt minket a csajokkal egy barátja bulijába, ahol sokat beszélgettünk arról, hogy neki ebbe nem lenne szabad belemennie- akkor én még bátran vallottam magam erkölcscsősznek. Előadtam a kis korters beszédemet a családról, a hűségről, a bűntudatról és még ki tudja mi mindenről. Miután büszkén kihúztam magam, hogy tessék, lássék, józan ésszel és ítélőképességgel mindent meg lehet oldani! Ahogy ezen morfondíroztam, egyszercsak átkarolt, belecsókolt a nyakamba gyengéden majd megcsókolt! Első felindulásomban szerintem a nevemet is elfelejtettem... nemsokkal később ültünk a kocsijában, és újra szónoklatot tartottam...az ókorban egészen bizotsan taníthattam volna retorikát.

És hogy mi jön ezután? Azt majd fent lejátszák, én pedig kíváncsian várok addig is!

2010.01.18. 16:49 | mlle maladroite | Szólj hozzá!

Január 18.-a van. Hétfő. Rém unalmas nap. Egész nap ülünk a csajokkal az irodában, és nézzük egymást. Kínomban megittam már 3 kávét és elszívtam vagy fél doboz cigit. Az agyam is kezd zsugorodni ebben a fene nagy unalomban... ha már hétfőn ilyen nyögvenyelős a helyzet- kérdem én- mi lesz péntekre??

De hogy ki is vagyok én? Illendő lenne bemutatkoznom. 22 éves vagyok, egy rendezvényszervező cégnél dolgozom a Belvárosban. A munkám komolysága vetekszik a miniszterelnökével... hetente egy nap szervezzük a rendezvényt, a maradék négy napban pedig a következő opciók valamelyike lép életbe: mosogatás, gépelés, dán fordítás ( úgy az igazi, ha nem is tudsz dánul), mosogatás, mosogatás, törölgetés, ásványvíz és/vagy pezsgő vásárlás. Ezen kívül a főnökség sziporkázó poénjaihoz való mosolygás is igen megterhelő tud lenni, főleg délután felé.

Öröm az ürömben, hogy a kolleganőimet nagyon megkedveltem. Négy akaratos, mindenre elszánt, hangos, makacs, különböző karakterű csaj 1 irodában- most gondolom mindenki a fejéhez kap-  tökéletes harmóniában "élünk együtt".

Vannk örökérvényű iratlan szabályok, amik elkezdődnek az iskolában és talán a sírig kísérnek minket: ha van kit utálni, az mindig közösségösszetrató erővel bír! Milyen jó is volt gimiben szidni a matektanárt, vagy az ofőt, vagy a legidegesítőbb csajt, aki minden helyes pasira lecsapott! Hál' Istennek eddigi tapasztalataim engem igazolnak: az osztálytársaimmal, a barátnőimmel, később a csoporttársaimmal és a kollegáimmal is mindig volt kin köszörülni a nyelvünket. Ez is sajnos a jó öreg magyar virtus szerves része, mint ahogy a folytonos pesszimizmus és aggodalmaskodás is. Ezekből bennem is van bőven- persze nem vagyok rá büszke, de elismerem. Bent egy hónapon keresztül minden nap elmondtam legalább egyszer, hogy engem tuti ki fognak rúgni....

Alapvetően elég pörgős életet élek, ami ennyi idősen kell is. Mióta elkezdtem főállásban dolgozni és a nagyon "divatos" szinglik irigyelt és hőn áhított életét élem, azóta haza csak aludni járok. A két kezemen meg tudom számolni, hányszor ettem otthon december óta. De mindezt nem bánom! Alapvetően évekig hittem, hogy az én feladatom az életben az, hogy egy férfi szerető és gondoskodó társa legyek, de a gép más dobott...Miután beletörődtem abba, hogy már nem várok senkit haza esténként, belecsaptam a lecsóba. Tudom, hogy nagyszerű feleség és anya leszek egy napon, de amíg nincs rám ilyesfajta igény, addig is azon vagyok, hogy minél jobban érezzem magam a bőrömben. Ez kimerül az orrba-szájba barátnőzésben, a vásárlásban, a rengeteg sorozat bámulásban és még sorolhatnám. Mostanában kifejezetten megszerettem egyedül aludni. Illetve nem egészen egyedül: van egy hatalmas plüss majmom, őt bátran ölelgethetem egész éjjel. Viszont az éjszaka csillogó, zenés világa annyira nem vonz. Főiskola első évében kitomoboltam magam jó pár évre előre. Azóta lehiggadtam. Inkább csacsogni szeretek egész éjjel: telefonon, személyesen, msn-en...bármilyen csatornán keresztül. Nem is tudom elképzelni, mihez kezdenék, ha egyik pilanatról a másikra megnémulnék....a környeztem biztos fellélegezne!

 

 

süti beállítások módosítása