Kedd. Újfent kis lila ruha. Este buli. Az egyik kolleganőmmel és az Ügyvéddel. Tökjó lesz. Egy kis szemhéjtus, némi pirosító, pár csepp a kedvenc parfümömből és máris úgy érzem enyém a világ.
Reggel hívott az Ügyvéd, hogy hamarosan jön. Egy órakor még nem volt sehol. Ebéd közben megcsörrent a telefonom, láttam a kijelzőn, hogy ő keres. Akkor már biztosan tudtam, hogy valami van, az esti program el fog maradni. Lehet, hogy jósnak kéne mennem, vagy csak nagyon jó a hatodik érzékem, de megérzésem beigazolódott. Történt ugyanis, hogy úgy összeveszett a feleségével, hogy már a szétköltözést fontolgatják. Elég kínos helyzet.
De mivel ez az én életem, kénytelen vagyok most magamra fókuszálni....és csak annyit kérdeznék: miért?Miért? Mégis miért mindig velem szórakoznak odafentről??? Olyan unalmas már. Legszívesebben elsírnám magamat és közben toporzékolnék...mindig is utáltam ezt az érzést, a tehetetlen düh érzését. Bár nem tudom mit is vártam! Most komolyan....egy nős, gyerekes férfinek tetszem...és?
De valahol megérdemlem, mindig mindenbe olyan lelkesen ugrom fejest, hogy tulajdonképpen saját magamat ejtem pofára! Nem is mások ültetnek fel a körhintára, beleülök én magamtól, aztán meg nézek, mint borjú az új kapura. Tartok tőle, ezen a "jó" szokásomon már nem leszek képes változtatni.
És ezzel végleg visszatértem a régi életembe. NSz alatt tényleg éreztem a törődést, a vágyat, a szerelmet és mindent, amit egyéb helyzetekben csak érezni akartam. Előtte csak link alakokkal sodort össze az élet...úgy látszik utána is... de sebaj, este vár egy pohár rozé, néhány szál cigaretta és egy lelki fröccs. Holnap már egész más színben fogom látni a világot!
